Élő múzeum
Bibliai honfoglaló tábor második napja
2019-07-16A tábor második napján folytatódott Józsué története. Mivel Józsué könyvében többször előfordulnak a kövek, ezért a kézműves foglalkozások témája is a kövek illetve a kavicsok voltak. Ma színes-köves képkeretet készítettek a gyerekek, délután pedig emlékoszlopot állítottak a Tapolca-forrásnál.
TovábbBibliai honfoglaló tábor
2019-07-15Múzeumunk idei utolsó nyári tábora a bibliai honfoglaló tábor első napján a gyermekek a megismerkedést követően közös énekléssel kezdték a napot. A nap fő témája, Józsué történetének megismerése után a kézműves foglalkozáson kisdobozt festettek, délután pedig egy városnéző túra keretében Pápa főbb református nevezetességeit is meglátogatták.
TovábbEgyiptomi tábor utolsó napja
2019-07-12A tábor befejező napján a gyermekek délelőtt megnézték a Hajlék az örökkévalóságban című kiállítást. Az oszlopfőfestést követően, pedig délután a héten készült alkotásokból egy kiállítást szerveztek és bemutatták tudásukat az érdeklődők előtt.
TovábbEgyiptomi tábor negyedik nap
2019-07-11A negyedik napon rézékszer és papirusz készítés volt soron, a nap folyamán a piramisok is elkészültek. Holnap a tábor zárásaként az érdeklődők megtekinthetik a gyermekek alkotásait valamint egy tárlatvezetésen is részt vehetnek ahol a gyermekek számot adhatnak a héten szerzett tudásukról.
TovábbEgyiptomi tábor harmadik napja
2019-07-10A harmadik napon a táborozó gyermekek az egyiptomi ábrázolásmódot sajátították el. A legnagyobb felület elvét alkalmazva sztélét festettek és csoportmunkában óriásképet készítettek. A nap végén a szorgos kezek piramist építettek.
TovábbEgyiptomi tábor második nap
2019-07-09A tábor második napján egy izgalmas előadás keretében a gyermekek megismerkedhettek a piramisok titkaival. A kézműves foglalkozáson saját festésű múmiát és drótékszert készítettek valamint megtanulták leírni saját nevüket hieroglif írásjelekkel.
TovábbAz egyiptomi tábor első napja
2019-07-08A hétfőn indult egyiptomi táborban a gyermekek amulettet festettek és egyiptomi sírmellékletet készítettek. Az első nap legizgalmasabb része az egyiptomi kiállítás csoportos interaktív felfedezése volt, melynek folytatásaként az érdeklődők pénteken, a tábor zárásaként a gyermekektől kaphatnak tárlatvezetést.
TovábbMűvésztábor zárónap
2019-07-05A tábor lezárásaként a gyermekek egy kiállítással kedveskedtek a szüleiknek a héten készült munkáikból.
TovábbA művésztábor negyedik napja
2019-07-04A negyedik napra papírmetszet készítés maradt, melyet magas nyomású nyomdai technikával készítettek el a gyermekek. A játék ezúttal sem hiányozhatott a napi programból.
TovábbMűvésztábor harmadik napja
2019-07-03A harmadik nap papírmasé lámpát és pólót készítettek, valamint óriásplakátot festettek a táborban részt vevő gyermekek.
Tovább